„Megjavult” az MCO Home MR8-Z fűtésvezérlő is

Előző hírünkben megírtuk, hogy a Heatit frissítette Z-Water2 fűtésvezérlője belső szoftverét, így javítva lett a Z-Wave chip kódjában lévő hiba. Ígértük, hogy másik hasonló termékünk, az MCO Home MR8-Z „gyógyulásáról” is azonnal beszámolunk, most eljött ennek az ideje.

Aki nem követte az eseményeket (ITT írtunk januárban a több gyártót is érintő termékvisszahívásról), annak elég annyit tudnia, hogy a Z-Wave szabványt (és a jelenleg érintett Z-Wave 800-as chipet) fejlesztő Silicon Labs cég saját programjában (amely részét képezi az egyes termékgyártók által a készülékeken futtatott egyedi szoftvereknek is) volt egy hiba, ami a chip hibás működését okozta. Ezen hibát csak a Silicon Labs javíthatta, és erre a javításra kb. 2 hónapot kellett sajnos várni.

Bár termékvisszahívásról van szó, ez szerencsére manapság már egyre kevesebb eszköznél (de gyakran már járműveknél sem, lásd pl. Tesla, KIA) jelenti azt, hogy valóban szervizbe kellene eljuttatni a hibás példányokat. Az MCO Home-tól emailben kapott szoftverfrissítést elegendő volt telepítenünk a raktáron lévő MR8-Z fűtésvezérlőinkre, és máris úgy működtek, ahogy első pillanattól működniük kellett volna!

Kicsit talán megkésett a javítás, ha azt nézzük, hogy kb. éppen véget is ért a fűtési szezon idehaza, a korábbi vevőknek bizonyosan sok kellemetlenséget okozott az elmúlt hónapokban az esetneként lefagyó készülék – tőlük a Silicon Labs nevében is elnézést kérünk! De fűteni bizonyosan kell még idén télen is, amelyhez végre ismét „melegen” tudjuk ajánlani az MR8-Z-t, amely végre kiválóan teljesíti a feladatát.

Ha egy kontaktus zárásával indítható kazánt használsz (alapvetően azt csak egyetlen termosztát vezérli a legtöbb régebbi lakásban), az MCO Home fűtésvezérlője kiváló áron segít abban, hogy többkörös fűtési rendszert építsél ki, amely akár a klímákat is irányítja (így a hűtést is vezérli), pl. az MCO Home IR2900 termosztátokat választva az MR8-Z mellé.

Az IR2900 termosztátok (max. 8 darab) és az MR8-Z fűtésvezérlő okosotthon központ nélkül is használhatóak együtt, így azok számára is tökéletes választás lehet ez a „felállás”, akik most (még) csak a fűtés-hűtést szeretnék modernizálni, takarékosabbá tenni, az okosotthon felé később indulnának el. Kiépítő partnereinktől megvásárolható az előre összepárosított MCO Home termosztát + fűtésvezérlő csomag, tetszőleges konfigurációban!

.