Kutyaugatást szirénával! – Everspring Voice Siren

Ismerd meg az Everspring Voice Siren nevű, alapvetően beltéri használatra szánt szirénáját, ami azonban egy kicsit több, mint egy hagyományos, „visítós” sziréna. Rendelkezik ugyanis hanglejátszási képességekkel is, valamint beépített hőmérséklet- és páratartalom-szenzorainak köszönhetően okosotthonunk központja a mért adatokat felhasználva akár fűtést vagy szellőzést is vezérelhet. 

A Voice Siren alap funkciója a Z-Wave vezérlőközpont által kiadott parancs alapján hangjelzéssel történő riasztás. Ezt 110 dB-es hangerővel szirénázva kiválóan el is végzi. De az Everspring eszközének beépített hangszórója kifejezetten jó hangminőséget produkál, így rövid hangmintákat is élethűen játszhatunk le rajta – akár 85 dB hangerővel! Így könnyedén megoldható, hogy az okosotthonunk különböző funkcióihoz más-más hangüzenetet rendeljünk. Például egy e-mail beérkezésekor elhangozhat mondjuk az „email-ed érkezett“ üzenet, vagy egy ajtónyitáskor – ha nincs élesítve a riasztórendszerünk – kis csengőhang, kolomp, stb. jelezheti, hogy kinyílt az ajtó. És persze akár kutyaugatás is szólhat, amikor a központ érzékeli, hogy becsengettek, de tudja hogy nem vagyunk otthon, illetve ha élesítve a riasztó. Mondhatnánk, hogy elég könnyű lehet rájönni a „csalásra”, ha minden csengetéskor ugyanúgy ugat egy virtuális kutya a lakásban. Viszont a sziréna gyárilag 34 darab hangmintával érkezik (ezek között szerepel sokféle riasztó és csengőhang), de a mellékelt USB-kábel és Windows program segítségével egy PC-ről áttölthetünk saját hangmintákat. Így tehát semmi sem akadályoz meg abban bennünket, hogy akár 100-féle, különböző hosszúságú, különböző hangerejű és különbözőképpen fenyegető ugatást rögzítsünk, és minden csengetés után átváltsunk egy másikra. Az áttöltött hangfájloknak csak a következő paramétereknek kell megfelelniük:

  • Formátum: WAVE (fájlkiterjesztés: .wav)

  • Mintavételi frekvencia: 8KHz–32KHz

  • Hangsávok: 1-csatornás (mono)

  • Maximális hossz: 30 másodperc fájlonként

  • Az összes feltöltött fájl mérete nem haladhatja meg a 2 MB-ot

FIGYELEM! A hangfájlok lejátszását nem minden vezérlőközpont támogatja jelenleg!
A hanglejátszáshoz a vezérlőközpontnak ismernie kell a COMMAND_CLASS_SOUND_SWITCH parancsosztályt. Az általunk forgalmazott központok közül jelenleg a ComfortClick központok azok, ahol ez a parancsosztály használható, de reméljük, hogy jövőbeli frissítések után már több központon lehetséges lesz ennek a funkciónak a használata, hiszen számos Z-Wave-es eszköznél is szükség lehet ezekre a hanggal kapcsolatos parancsokra.

Az Everspring Voice Siren beépített hőmérséklet- és páratartalom-érzékelővel is rendelkezik. A hőmérsékletet és a páratartalom szintjét akár percenként is képes jelenteni, sőt, ha a változás 2 foknál nagyobb, akkor riasztó parancsot is küldhet, feltételezve, hogy ilyen gyorsan csak tűz hatására melegszik a levegő. Így ahol a szirénát üzemeltetjük, abban a helyiségben már tudni fogjuk az aktuális hőmérsékletet és páratartalmat is, tehát a fűtés és hűtés okos vezérlése már csak a központunk programozásán múlik, külön termosztátra nincs szükség.

Az Everspring készüléke a 4 belső elem állapotát óránként jelenti a vezérlőközpontnak, így nem kell attól tartanunk, hogy váratlanul kimerülnek, és így a riasztórendszerünk sebezhetővé válik. Egyébként, az elemek kb. 1 évig működtethetik a szirénát – természetesen a használattól függően.

A Voice Siren rendelkezik egy szabotázskapcsolóval a fedele eltávolításának észleléséhez – ahogy egy riasztórendszer szirénájától ez el is várható. Vékony kivitelének köszönhetően bármilyen környezetben diszkréten elhelyezhető; hátlapja falra és egyéb felületre csavarozható. Z-Wave Plus minősített eszköz, így támogatja az S2 titkosítást is, de ez manapság már alapfunkció a legtöbb Z-Wave-es készüléknél.

Jellemzők:

  • Sziréna, hangriasztó, hőmérséklet- és páratartalom-érzékelő
  • Rögzített hangfelvételek (hangjelzések) lejátszása
  • Beépített szabotázsriasztó
  • Elem: 4×LR14
  • Elemélettartam: kb. 1 év
  • Hangerő: 110 dB-es sziréna, 85 dB-es hangjelzés
  • Titkosítási szint: S2
  • Vezeték nélküli hálózat: Z-Wave 500
  • Működési hőmérséklet: -10-től +40°C
  • Méretek: 44 × 200 × 58 mm
  • Csomag mérete: 113 × 21 × 60 mm
  • Tömeg: 172g
  • Vízállóság: IP20

A Voice Siren használatára fentebb bemutatott példákat még nagyon sok másikkal lehetne bővíteni, hiszen figyelmeztetheti a készülék az otthon tartózkodókat akár emberi hangon is bármilyen veszélyre, amiről a vezérlőközpontunk tudomást szerzett; pl. vízszivárgás, füst, nyitva felejtett ablak vagy garázsajtó, áramszünet, odakint fagypont alá csökkenő hőmérséklet, stb. Ha a sziréna és hanglejátszó funkciók mellé hozzávesszük még a hő- és páratartalom-mérő képességet, a jelen írás pillanatában érvényes 17 900 Ft-os ár kifejezetten alkalmi vételnek számít.

Aktuális Everspring-kínálatunk: link...

.