Megdobják a lakások árát az okosotthon megoldások
2017 az okosotthon technológiák nagy éve volt, hiszen a téma geek kategóriából kitörve a szélesebb tömegek érdeklődését is felkeltette, pl. az Amazon Alexa által, és a fejlesztések is töretlenül folytak. Nézzük, a tavalyi év alapján milyen trendek olvashatók ki!
1. A biztonság az első
Kezdetben az okosotthon technológia a legtöbbeknek szórakoztató elektronikai eszközeik vezérlését jelentette. Mára egyértelműen kijelenthető, hogy az okosotthon eszközök fejlődésével és sokszínűségének kialakulásával a biztonsági szempontok irányították a legtöbb érdeklődőt az otthon, iroda modernizálása felé. Óriási az érdeklődés a mozgásérzékelők, ajtó/ablaknyitás érzékelők, vízszint-, füst-, szén-monoxid érzékelők, riasztók, esetleg a kamerák okosotthonba illesztése iránt. Szeretteink, anyagi értékeink védelmének hangsúlyozása, úgy látszik, nem pusztán üres frázis az okosotthon eszközök létének megindoklására, hiszen a piaci tapasztalatok azt mutatják, valós igényről és valós megoldásról van szó. Hazai tapasztalataink szerint a második legnépszerűbb területté a fűtésvezérlés vált, és az árnyékolás-vezérlés iránti érdeklődés is szépen emelkedett tavaly.
2. Az okosotthon technológia növelte az ingatlanok értékét
Az egy dolog, hogy az ember szívesen egészítgeti ki lakását okoskészülékekkel a maga kedvére, de amikor lakáseladásra, lakásvásárlásra kerül a sor, akkor manapság már sokan kereshetik az olyan ingatlanokat, ahol kiépített rendszert találnak, így az növeli értéküket, és főleg igaz ez az új lakások esetében. Mostanra rengeteg újonnan épült lakás esetében választható extraként az okosotthon felszereltség, és bár a Z-Wave-es rendszert kis részletekben, magától is ki tudja építeni bárki vezetékek nélkül, azért sokaknak kényelmesebb „beülni a tutiba” – akár már pár érzékelő vagy okos zár vonzó lehet.
3. Az idősebbek is megszerették az okosotthont
Az okosotthon 2017-re már nem csak az innovációkra nyitott fiatalabbak figyelmét keltette fel, hanem az idősebb korosztályét is, ami abszolút megérthető, hiszen gondoljunk csak bele, mekkora segítség egy már nehezebben mozgó embernek, ha kényelmesen, a fotelben ülve szabályozhatja a világítást, a fűtést, a hangvezérlés megjelenése, fejlődése pedig újabb lehetőségeket nyújtott. Ráadásul gyermekeik is segíthetnek távolról beállítani ezt-azt, azaz ráláthatnak a rendszerre, arra is, ha nem stimmel valami, nem is beszélve arról, hogy akár vészgombbal értesíthetőek baj esetén.
4. Az energiafogyasztás döntő tényező lett
A tendencia, miszerint egyre többen szeretnék otthonukat a lehető legenergiatakarékosabban használni, természetesen az okosotthon népszerűségét is nagyban növelte. Hiszen amellett, hogy pl. korszerű nyílászárókat építtetünk be vagy megoldjuk a fal külső szigetelését, az okosotthon számos apró segítséget tud nyújtani, hogy még többet faragjunk az áram- és gázszámlákból. Az otthonautomatizálással, azaz okoseszközeink programozásával és egymással kombinálásával a világítással is spórolhatunk, az okostermosztátokkal a takarékosabb fűtés érhető el, ráadásul a fogyasztásunkról is azonnali, pontos adatokat kaphatunk.
Már nagyon kíváncsiak vagyunk, mit hoz 2018, de hogy tovább fejlődnek az okosotthon készülékek, ezen belül a Z-Wave-esek is, az biztos, és egyre többen fogják a biztonságot, a kényelmet és az energiatakarékosságot szem előtt tartani modern otthonuk, irodájuk kialakításakor.
(Forrás: z-wave.com)