Tudod, mit dugjál a konnektorba?
Nem is olyan régen, a legelső mechanikus időkapcsolós „okoskonnektorok” megjelenésekor a leggyakoribb felhasználási módok a jelenlétszimuláció (időnként bekapcsol az állólámpa, mintha lenne a lakásban valaki), a karácsonyi lámpafüzér kikapcsolása, (hogy ne égjen feleslegesen egész éjjel), vagy épp az akvárium világításának naponta azonos ideig történő bekapcsolása volt. Mára azonban már – szerencsére – nem itt tartunk...
Az újabb, immár okostelefonról is kapcsolható konnektorok bármilyen konnektordugós eszköz ki-/bekapcsolását lehetővé teszik akár a világ másik részéréről is (az interneten keresztül). Ha vezérlőközponthoz is csatlakoztatható egy ilyen adapter (angolul wall-plug), akkor már az is megoldható, hogy bizonyos program vezérelje a működését. De ez nem csak mondjuk a napi rutinunkhoz igazított időprogramot jelenti, hanem bizonyos eseményekre (amikről a vezérlőközpontnak tudomása van a hozzá csatlakoztatott érzékelőkön keresztül) való automatikus reakciót is. Nézzük meg, mik a leggyakoribb felhasználási módjai egy ilyen „rendszernek”!
- Takaríts meg energiát azáltal, hogy nem maradnak feleslegesen bekapcsolva az árammal működő készülékek!
Habár kétségkívül a legegyszerűbb megoldás a felesleges áramfogyasztás megelőzésére az, ha kihúzzuk a konnektorból a nem használt eszközünket, ez nem mindig praktikus. A TV, a set-top-box, a hifi-torony, a játékkonzol, a médialejátszó mind-mind fogyasztanak akkor is áramot, amikor kikapcsolva, úgynevezett készenléti módban vannak, készen arra, hogy pl. észrevegyék az infra távvezérlőjük jelét, ha épp bekapcsolnánk őket. Egyetlen konnektor kikapcsolásával számos ilyen „energiavámpír” készülékünk áramtalanítható teljesen, például a TV-s szekrényben és környékén. - Kapcsol ki automatikusan légkondicionálót, ventilátort, ha elmégy otthonról! Az ablakklímák, hűtőventilátorok általában ki- és bekapcsolhatóak a csatlakozójuk konnektorba dugása által, így egy okos adapterrel jól vezérelhetők. Vezérlőközpontodban beállíthatod, hogy pl. a riasztó élesítésekor – vagy az ezt is elvégző „távozom” eseménysor indításakor – kapcsoljanak ki ezen eszközök. Vagy állítsd be mobiltelefonod helyzetének figyelését, és mikor bizonyosa távolságra vagy már otthonodtól, akkor kikapcsol a légkondi! Ha legközelebb hazafelé jössz, automatikusan visszakapcsolhatnak mondjuk 2–3 sarok távolságról, hogy már hűtött szobába érkezzél.
- Tedd kellemesebbé az ébredéseidet! Két okoskonnektor is sokat segíthet: állítsd be a éjjeli szekrényed olvasólámpáját, hogy reggel pár perc alatt fokozatosan erősödjön a fénye a gyengéd ébresztés érdekében, és kapcsold be a kávé- vagy teafőzőt automatikusan, hogy mire végeztél a fürdőszobában, már le legyen főve a kedvenc italod!
- Védd meg magad a sérülésektől egy távvezérelhető konnektorral! Még sosem húztad meg a hátadat, derekadat, amikor egy konnektorhoz le kellett hajolni, hogy kihúzd belőle a dugót? Ne is beszélve a nehezen elérhető helyen, bútorok mögött lévő konnektorokról. Ilyen helyeken konnektoradaptert használva megelőzhetőek a kellemetlen sérülések, csak egy kattintás a telefonon vagy egy hangparancs kimondása elég lehet a kapcsoláshoz.
- Korlátozd a gyermekek képernyő előtt töltött idejét! Kényelmesen és egyszerűen állítsd be, hogy pl. a gyerekszobában lévő tévé, játékkonzol, a gyerekeknek wifit biztosító access point mettől meddig legyen áram alatt, azaz használható állapotban! Nem kell többet figyelmeztetni őket, nem kell konfrontálódni, az automatika kapcsolta ki, nem Te!
- Téveszd meg a lehetséges betörőket a lámpák, rádió, TV, stb. bekapcsolgatásával, miközben nem vagy otthon! Azon épületek, ahol látszólag otthon vannak a lakók, az elsők között esnek ki a betörők által „meglátogathatónak” ítélt ingatlanok listájáról. A napi életritmusodnak megfelelően kapcsolgathatók be automatikusan az egyes szobákban a lámpa, vagy reggel a rádiós, este a TV, éjjel viszont nem nem lenne hiteles egy folyamatosan, véletlenszerűen felkapcsolódó lámpa, ahogy ezt az egyszerűbb időkapcsolós konnektorok tudják.
- Élj kevesebb stresszel annak tudatában, hogy bármely bekapcsolva felejtett készülék (pl. vasaló) bármikor kikapcsolható távolról, de akár automatikussá is tehető a kikapcsolás!
- Időzítsd előre bizonyos lámpák, készülékek kikapcsolását a lefekvésed idejére! Vagy csatlakoztasd a ház külső karácsonyi fényeit egy távvezérelhető dugaljba, és időzítsd a bekapcsolást a naplementéhez! Még tovább lépnél? Állítsd be, hogy amikor mobiltelefonod GPS-pozíciója alapján a kapunál vagy, kapcsoljon fel a világítás!
- Vezéreld eszközeidet hangparancsokkal! Az okosotthon vezérlőközpontja által elérhető dugaljak természetesen az ismert hangasszisztensek (Amazon, Google, Apple) segítségével, beszéddel is vezérelhetőek, hiszen majd' minden központ kompatibilis ezekkel (lásd videónkat ITT egy iPhone segítségével magyarul nyitható garázskapunkról).
- Kövesd nyomon készülékeid energiafogyasztását, és akár kérj azonnali értesítést, ha szokatlanul megváltozik a fogyasztás (pl. az öregedő hűtőszekrény vagy a vízkövesedő mosógép már többet kezd fogyasztani a normálisnál)!
Milyen konnektoradapterek léteznek, és milyenre lehet szükségem?
Számtalan gyártó nagyon sokféle megjelenésű adaptere közül választhatunk. Gyakran különböző színű fénnyel jelzik a működési állapotot, de akár a pillanatnyi fogyasztást is sejtetik a szín segítségével. A felhasználástól függően alapvetően 4-féle megoldással találkozhatunk, de alapvetően közös bennük, hogy találunk rajtuk egy gombot, így kézzel is bármikor kapcsolhatóak, nem csak okostelefonról vagy a vezérlőközpont által:
- Kültéri konnektorok (pl. Popp Smart Outdoor Plug): mivel biztonságos szabadtéri használatra készültek, így szinte bárhol használhatók pl. a kertben, kapcsolhatják a kültéri világítást vagy akár a kerti sütőt.
- Elosztós kivitel: nem csak egy dugaljt kínálnak, hanem többet, így több különböző eszközt külön-külön is kapcsolhatunk a segítségükkel. Általában túlfeszültségvédőként is funkcionálnak, megvédik a csatlakoztatott készüléket a villámcsapás vagy áramingadozás okozta túláramtól.
- Dimmerelhető, azaz fényerőszabályzós konnektorok (pl. a TKB Home Wall Plug): nem csak be vagy ki képesek kapcsolni magukat, de szabályozható a kiadott feszültség is, így lámpáknál változtatható a fényerő, motoroknál (pl. ventilátor) pedig a fordulatszám.
- Csak ki/-bekapcsolós modellek (pl. Qubino Smart Plug): ezek a legolcsóbbak és általában a legkisebbek is, gyakran szinte észrevétlenül kicsit, nem feltűnő, hogy a fali konnektor és a készülékünk dugója közé vannak iktatva, illetve méretüknek köszönhetően ott is használhatóak, ahol nincs elég hely (pl. egy szekrény mögött). De a fogyasztás már ők is tudják monitorozni!
Habár léteznek pl. wifi hálózaton kommunikáló, a gyártó által biztosított mobiltelefonos távvezérléssel rendelkező olcsóbb okoskonnektorok is, nem csak Z-Wave vagy épp ZigBee szabványúak (sőt, kizárólag a wifis verziók érhetőek el vezérlőközpont nélkül is akár közvetlenül mobiltelefonról), a valóban okos felhasználás során lakásunk vezérlőközpontjához érdemes csatlakoztatni őket, hogy automatikusan is működhessenek, ne csak egy manuális távvezérelhetőséget kínáljanak. Nálunk, a Távvezérlés.hu-n jelenleg és a jövőben is kizárólag olyan okos dugaljakat ajánlunk, amelyek vezérlőközpontjainkkal is képesek kommunikálni, így tökéletesen illeszthetőek egy professzionális okosotthon-rendszerbe is – függetlenül attól, hogy milyen protokoll, szabvány szerint működnek.
A fentiekkel összhangban, megjelent kínálatunkban az első wifis okos eszköz, a Shelly Plug S. Azok figyelmébe ajánljuk, akiknek jelen pillanatban nincs szükségük több „okosságra”, mint egy mobilról távvezérelhető konnektorra, de ha már pénzt adnak egy ilyen eszközért, akkor olyat szeretnének, amely később okosotthon-központukkal is bizonyosan használható marad. Hangsúlyoznánk, hogy olyan készülékeinket, amelyek megbízható elérhetősége fontos, ne wifin keresztül vezéreljük, használjuk lehetőleg a Z-Wave-es, esetleg a ZigBee-s megoldásokat! Hasonlóan, lehetőleg ne legyen közvetlen közelünkben – főleg éjjel – wifin kommunikáló berendezés! Ellentétben pl. egy Z-Wave-es dugaljjal, a wifis verziók folyamatosan tartják a kapcsolatot a routerünkkel, így folyamatosan bocsájtanak ki rádiójeleket.